2010. szeptember 10., péntek

Első hét

Végre dolgozom! Kicsit ugyan hosszúra nyúlt az interjúsorozat (július közepén volt az első), de aztán a múlt hét végén rohamtempóban kellett mindent intéznem. Pénteken délelőtt telefonált rám a fejvadász cég, hogy akkor hétfőn kezdés. Aztán mire beértem hozzájuk változtattak a programon, mondván hétfőn akkor reggel intézzem el az üzemorvost, a munkaügyi központot, meg persze a munkaszerződésemmel kapcsolatos dolgokat. Szóval hétfőn kb. mint a mérgezett egér rohangáltam a leendő cégem munkaügye, az üzemorvos és a munkaügyi központ között.
Így igazából kedd lett az első valódi munkanapom. A cég nagyon szimpatikus (akryl fürdőkádakkal foglalkozik), a főnök(ök) is és persze a kollégák is. Szóval itt lettem én kereskedelmi asszisztens, ami annyit takar, hogy a belföldi vevőkkel, a területi képviselőkkel tartom a kapcsolatot, számlázok, rendelést rögzítek, s még ezer millió más dolgot csinálok.
Már részt vettem oktatáson is -mert nem minden rendszert ismerek, amivel itt dolgoznak -, s még lesz néhány köröm a területi képviselőkkel, mert nem árt, ha a vevők nagy részét személyesen is ismerem majd.
A fizetésem pedig a vártnál jobban alakult. Egyszóval lényegesen többet fizetnek nettóban, mint amennyit én kértem. Eddig minden pozitív, remélem az is marad. :o)
Ráadásul időarányosan még 9 nap szabi is jár nekem. Igaz ebből 5-öt kapásból tartalékolni kell, merthogy a cég a két ünnep között (ezt csak fél füllel hallottam) nem dolgozik. Szóval az év vége előreláthatólag pihivel fog telni. :o) )
S még egy pozitív dolog - talán az egyetlen a munkaügyi központtal kapcsolatosan: mivel nem használtam ki a nekem járó segélyt (nov. 19-ig lehettem volna itthon), így ha még nov. 19 és dec. 18 között dolgozom (s miért ne dolgoznék), visszaigényelhetem a ki nem fizetett fennmaradó összeg 30%-át. :o) Aminek persze már megvan a helye, mert kaptam egy 30e Ft-ról szól csekket a rendőrségtől, hogy gyorsabban mentem mint ahogy kellett volna. Ez még a nyáron történt hazafelé a Balcsiról, amikor is egy lassan cammogó ladát előztem meg, de sajnos amikor 68-al mentem, akkor épp beértünk egy településre, s ott már ezt nem nézte a trafipax jó szemmel.....

Időközben Dorkának is beindult a suli, hétfőn lesz az első szülői 5 órakor. Ami mindjárt majdnem egybe is esik egy másik szülőivel. Kaptunk ugyanis egy papírt az iskolától, hogy a város önkormányzata a HPV (méhnyakrák elleni) oltás 2/3-át finanszírozza a városban lakó lányoknak, így 90e Ft helyett a szülők csak 19e Ft-ot fognak becsengetni. Úgy gondolom ez elég szép gesztus a várostól. Mivel ezt az oltást mindenképpen szeretnénk hogy megkapja Dorka, így nyilván erre a tájékoztató szülőire is el kell menni aznap. De majd megoldjuk. :o)

Most hirtelen ennyi, de mostmár zajlani fognak az események körülöttem, úgyhogy lesz miről írnom.

2010. augusztus 16., hétfő

Most örülnöm kellene....

De valahogy nem vagyok túl boldog. OK, végre van állásom, ma hívott a fejvadász, hogy megnyertem. Kereskedelmi asszisztens leszek egy helyi cégnél. A cég barátságos, a vezető is (több körön keresztül beszéltem vele), annyira nincs is vészes helyen - kocsival 10 perc lesz max. - , ráadásul nem multi, ami most nekem előnyös. Nem akarok ismét csak egy "szám" lenni a sok között. A fizetést még nem tudom. Én elmondtam a minimális igényemet, s nyilván nem én lettem volna a kiválasztott, ha nekik az nem felel meg. Kezdeni valószínűleg a jövő hét vége felé fogok, mert egy most még ott dolgozó helyére megyek. Szóval még nem vagyok ott 100%-osan.
De, s itt jön a de......... akik nagyon közelről ismernek (nem sokan vannak) azok tudják, hogy Pest mániás vagyok, s nagyon arrafelé irányultam volna. Nyilván nem könnyű, mert a család többi részének eszébe sincs váltani, változtatni. Persze megértem őket. Dorka most kezd a várva várt gimiben - egyértelmű, hogy az ő élete a legfontosabb, Csaba meg szereti a melóját, a munkahelyet elmondása alapján nem annyira, de az ebben az esetben másodlagos. Viszont abban egyeztünk meg, ha szeptemberig nincs állásom, akkor mehetek. Kicsit kipróbálni, hogy a valóság is olyan, mint ahogy azt én elképzeltem/elképzelem. Tudom a többség utálja a fővárost mert koszos, büdös, sokan vannak. Én viszont pont ezt szeretem, hogy sokan vannak, hogy annyi lehetőség van. Nyilván így most egy álom összetört, de lesz ez még jobb is. Általában el szoktam érni amit akarok.... :o) A lényeg, hogy most anyagilag kicsit megint feltornázom magam, aztán majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgaim/dolgaink.

Most különben is inkább azzal foglalkozom, hogy anya minél hamarabb hazakerüljön a kórházból (nem bírja ezt a folyamatos hőmérséklet ingadozást a szíve.... így ilyenkor rendszerint a sürgősségin kötünk ki), s visszatérjen egy kicsit minden a régi kerékvágásba.

Ez a bejegyzés most nem mindenkinek lesz szimpi, de ez is én vagyok.....

2010. augusztus 6., péntek

Twilight

Azt hiszem nem kellett volna megnéznem a filmet. Már annyiszor megfogadtam, hogy ha elolvasok egy könyvet, akkor soha, de soha nem nézem meg filmen.... Először akkor szegtem meg ezirányú fogadalmamat, amikor nem bírtam a mozi csábításának ellenállni a Gyűrűk urával kapcsolatosan. OK, ott a film nem volt csalódás. Totál úgy képzeltem el olvasás közben az egészet, ahogy megfilmesítették. Mondjuk ez talán köszönhető annak, hogy Göncz Árpád nagyon jól fordította, s a fantáziám is jól működött. De most az Alkonyat hatalmas csalódás volt filmen. A könyv tökéletes, olvasmányos, magával ragadó, tulajdonképpen le sem lehet tenni. Két nap alatt olvastam el. A filmben a szereplők - a magyar hangok nem különben - viszont szörnyűek. Főleg ez a Robert P.... Annyira ronda - tudom most lányok milliói szívesen kikaparnák a szemem... ;o), de semmi vámpírszerű, szoborszépségű, tökéletes arcú és alakú nem volt benne. Pedig a könyvben így jellemezték. Na mindegy..... A lényeg, hogy a könyvet mindenkinek ajánlom - csütörtökön kapom a második részt - , de a filmre egy fillért se adjon ki senki. Azon azért agyaltam, ha esetleg Brad Pitt játszotta volna a főszerepet... egész jó kis vámpír lett volna belőle. Mondjuk neki már ebben tapasztalata is van (Interjú a vámpírral), s ő legalább tényleg a PASI..... :o). S halálnak is jó volt (Ha eljön Joe Black), remélem, ha majd elhalálozom Ő visz át a túloldara.... tulajdonképpen akár most is jöhet értem :o))))

Uh, itt az éjfél, befejezem, mert mindjárt jönnek a vámpírok vadászni... :o)

Jóccakát!

2010. július 28., szerda

Szlovákia - Lengyelország

Nagyon jól sikerült a 4 napos "kirándulásunk". Az indulás egy kicsit ugyan korán volt, azt hiszem 1/2 4-kor (hajnal!) csörgött az óra, de kivételesen nem késtünk el. Igaz már előző este mindent bepakoltunk szendvicseket elkészítettem, úgyhogy tényleg csak magunkat kellett összeraknunk. Úgyhogy a kocsi nyomda parkolójában letéve, buszra fel, s irány Szlovákia. A reggeli pálinka-körből inkább kimaradtam, mert 5 órakor valahogy nem volt még rá ingerenciám.... :o) Viszonylag gyorsan (két pihenővel együtt) elértünk első túrahelyünkhöz. Itt a Poprádi Tó volt a cél.










Úton a Poprádi Tó felé a hegyek között








Poprádi Tó





Mondjuk mindjárt azzal indult az egész túra, hogy hatalmas jégeső zúdult a nyakunkba, de még épp be tudtunk állni fedett helyre, s kivárni míg csendesedik. A tó és környéke gyönyörű, s a túra is könnyített volt, csak 12 km-esre sikerült. :o)

Utána pedig irány a szállás. Úgy volt, hogy a két csillagos lakrészben leszünk elhelyezve, de "nagy bánatunkra" azt épp felújították, így a háromcsillagosban kaptunk szállást. Szuper volt a szoba, ablakunk a Lomnici csúcsra nézett.




Kilátás a szobánkból





Másnap pont ide vezetett az utunk. Csaba ide már nem jött velünk - nem bírta volna a karja. Sikerült túra közben itt is nyakig eláznunk, de a Magas Tátra már csak ilyen... kerül-fordul esik. Úgyhogy aki arra jár, mindenképp vigyen magával esőcuccot, váltóruhát bőven. 1200 m-ről indultunk s 1700 fölött volt a cél, ami persze még nem a Lominici csúcs. Rendesen kifáradva értünk fel a Csillagvizsgálóba. A kilátás fantasztikus volt, bár azt sajnáltam, hogy a Csillagvizsgálóba nem lehetett bemenni. Aztán itthon anyukám felvilágosított, hogy már '68-ban, amikor Ő ott járt, akkor sem lehetett bemenni... Természetesen ahogy felértünk negyed óra múlva a sűrűn gyülekező fellegekből ismét hatalmas zápor keveredett. Először úgy gondoltuk, hogy akkor lanovkával megyünk lefelé, mert nagyon nem akart az eső elállni. De aztán kitisztult az ég, s mivel a visszaútra sokallottam a 6,30 eurot, inkább csatlakoztam a csapat nagy részéhez. Csaba szerint tuti, hogy más vallású emberek vére is csordogál az ereimben, ha annyira smucig vagyok, hogy inkább kockáztatom az egyébként is vacak térdemet. De mivel ő a szállodában várt, nem tudott rábeszélni a "felesleges kiadásra", s leszidni is csak utólag tudott egy kicsit... :o) Végül 20 km lett az oda vissza út, s a térd és lábfájdalmak ellenére is azt mondom nagyon megérte gyalog lejönni.





Tarpataki Vízesés





Úton a Csillagvizsgáló felé









Eső előtt, köpönyeg nélkül.....








Ennyire szakadt......





Harmadnap pedig irány Krakkó/Lengyelország. Az ország, s a város is csodálatos. Tisztaság, nyugalom, s rend volt mindenhol. Az idegenvezetőnk is tökéletes volt. Rengeteget mesélt a városról, az ország történelméről. A Vistula partján kezdtük sétánkat a Wawel Székesegyház irányába. Itt felmásztunk a harangtoronyba is, ahol bal kézzel meg kellett a harang szívét érintenünk, hogy szerencsénk legyen. Nos, akinek meg gipszben volt a bal keze az így járt.... ;o) A kb. 2 órás városnézés után volt még pár óra szabad programunk, így önállóan fedeztük fel a belvárost. Feltűnt, hogy a lengyelek nagyon kedvesek, beszélnek nyelveket (Szlovákiáról ez nem mondható el), még a magyarokat is szeretik. Az árak szinte fillérre azonosak a hazai árakkal. Venni ugyan nem vettünk szinte semmit - sosem szoktunk vásárolgatni - csak épp néhány csokit, cukrot, amit Dorkának akartunk. A várost és Lengyelországot is mindenkinek csak ajánlani tudom, szerintem még mi is visszamegyünk.




Séta a Vistula partján, háttérben a Wawel.









Hogy szerencsém legyen! :o)








Kislány a zongoránál.... :o)





Hazautazásunk napján pedig még várt ránk egy könnyű túra a Hernád áttörésnél a szlovák paradicsomban. Pechünkre már reggel úgy ébredtünk, hogy esik. Így alapból le lett a 16 km-es túra rövidítve 10-re, s még így is csak a busz 60%-a vállalta be (hadi rokkantak és a gyerekek egy része inkább 5 órát ült a buszban ránk várva). Annak ellenére, hogy még életemben ennyire nem áztam el - pedig esőcuccban ment mindenki - azt mondom, hogy megérte. Valami észvesztően szép volt a táj. Viszont a Tamáshegyi kilátót a saját érdekünkben kihagytuk - nem akartunk tüdőgyulával hazajönni -, így a buszt közelebb rendeltük. Csurom vizesen, nem törődve senkivel és semmivel a buszon rángattuk le magunkról a ruhát, s ezzel mozidélutánt szolgáltatva a házakból kukucskáló néniknek és bácsiknak. :o) Gondolták, hogy csak magyarok lehetnek ilyen hülyék, esőben túrázni.....




Az út a szikla oldalában vezetett....







Függőhíd a Hernád felett.






Végül aztán 1/2 9-re értünk haza, ahol Dorka, Áfonya és anya finom húslevese várt ránk. :o)

Jó volt ez a 4 nap, kicsit kiszakadni itthonról, pihenni. Még rengeteget tudnék írni az útról, de egyrészt unalmas lenne annak, aki nem élte át, hosszúra is sikeredett ez a bejegyzés, másrészt pedig Csabának is lesz hozzáfűznivalója a saját blogjában a többi fényképpel együtt.

Köszi mindenkinek aki végigolvasta. :o)

2010. július 18., vasárnap

4 nap Balcsi

Kicsit felemásra sikeredett a Balatoni nyaralásunk, de jó volt. Az okokat - aki olvassa Csaba naplóját - mindenki tudja, nem írom le újból. Viszont nagyon meg voltam magammal elégedve, mert simán levezettem meg vissza Füredre. Igaz az indulás napján kapásból 20 km-t kellett kerülnünk, mert az 52-esen volt egy nagy baleset hajnalban (kamion vs. suzuki), s még 10 órakor is le volt teljes szélességében zárva az út. Azonban csütörtök révén nem volt nagy forgalom, így 1/2 2-re már meg is érkeztünk a szálláshelyünkre. Dög meleg révén becsekkolás után azonnal irány a Balcsi. Nagyon fincsi volt a víz, élveztük Dorkával. Persze Csaba is, de ő ugye csak derékig..... Este meg séta, fincsi pizza. Szerencsénk volt az idővel is, főleg szombaton amikor Csaba osztálytalálkozója volt a Koloska völgyben. Az osztálytársai kivétel nélkül jó fejek, abszolút jól éreztük magunkat. Jó kis bográcsozás volt, meg bor, sör, pálinka. Persze ebből a részéből én most kimaradtam - mivel én játszottam a sofőrt -, de majd barátnémmal kettesben bepótoljuk ezt is. :o)

Jövő héten meg elvileg ugye Magas Tátra. Feltéve, ha nem tudjuk még valakinek eladni a helyünket. Nem igazán van most kedvem utazni, sőt ha nagyon őszinte akarok magamhoz lenni, legszívesebben nem is mennék, de mivel be volt már áprilisban fizetve minden, nem szívesen hagynám én sem veszni. Aztán meg lehet, hogy tök szuper lesz, s a hangulatom is megjön hozzá. Meg annak sem igazán örülök, hogy Dorka nem jön velünk. De ha egyszer nem szeret túrázni mi nem erőltetjük. Végül is anyunál jól ellesz 4 napig.

Most ennyi, majd összeszedem a gondoltaimat, s írok még sok mindenről - ha lesz kedvem.

2010. július 7., szerda

Ügyintézés, fejvadász és egyéb apróságok

Már megint mozgalmas hetem van, pedig még csak szerdánál járunk. Ma kellett "ellenőrzésre" mennem a munkaügyi központba. Komolyan mondom ez a hivatal egy vicc. Bár inkább sírni kellene rajta.... 3/4 11-re volt időpontom, s amikor odaértem az én ügyintézőm bőszen telefonált valami nagyon fontos magánjellegű témáról. Olyannyira, hogy 10 perc után a kolléganője megunta, s inkább behívott magához, hogy majd ő intézi a papírmunkát. Ami ugye abból állt, hogy kb. 5 percen keresztül mindenféle ikonokra kattintgatott a gépén, majd unottan egy szót hozzám nem szólva beírta a következő látogatásom időpontját (09.14), s visszaadta a könyvecskémet. Én naívan megkérdeztem, hogy ennyi??? Jó-jó, azt nem vártam tőle, hogy érdeklődjék az én és családom kedély- és egészségügyi állapota felől, de wazze azt legalább megnézhette volna, hogy van-e valamilyen szóba jöhető állás, netán képzés nekem. Esetlegesen érdeklődhetett volna a felől, hogy voltam e interjúkon (igen voltam többön is), s van-e valamilyen kilátásom. Már csak azért is, mert amikor az ember regisztráltatja magát e nemes hivatalnál aláíratnak vele egy együttműködési szerződést vagy mit, hogy folyamatosan nyilvántartást vezet a megpályázott állásokról, s hogy a hivatal is folyamatosan tájékoztaja a lehetőségekről. Ennek ellenére még azt is a helyi tv műsorából tudtam meg - késve persze - , hogy az elmúlt hónapban nagyszabású állásbörze volt a kirendeltségen... No comment....

Ma egy fejvadász cégnél is voltam állásinterjún. Nagyon szimpatikusak voltak az ügyintéző lányok, látszott rajtuk, hogy tényleg komolyan veszik a beadott önéletrajzok alapján a delikvensek lecsekkolását. A hely ahova keresik a leendő kolleginát - bár sokat nyilván előzetesben nem mondhattak róla - első körben szimpatikus. Szóval ismét egy pozitív élményt az álláskereséssel kapcsolatban.

A héten a városunkban van a Csiperó Fesztivál. Nem tudom hallott-e már róla közületek valaki is bármit ez egy nemzetközi gyermektalálkozó, ami közel 20 éves múltra tekint vissza. Minden második évben megszállják a gyerkőcök Koreától Angliáig a várost, s egy hétig övék a város kulcsa. Rengeteg rendezvény van ennek folyamodványaként a főterünkön. Szombat este pl. a Dzsungel Könyve c. darabot láthattuk, ma pedig japán dobos együttes lép fel. Szóval nagy vigasság van most minálunk. Akit érdekel itt olvashat róla: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/a-gyermekek-fovarosa-lett-kecskemet-314934
vagy akár itt is: http://www.csipero.hu/nyito/index.php

Holnap temetésre megyünk.... Csabának elhunyt egy kollégája, 42 éves volt. Márciusban még együtt túráztunk vele és a családjával is, most meg utolsó útjára kísérjük. Közeli kapcsolatban nem voltunk (bár egy időben, s egy helyen voltunk anno nászúton, a gyerekeink közel egy idősek), de azért az ember megrendül, ha ilyen fiatalon megy el valaki. Ráadásul egy szemét betegség miatt (rák), ami ellen nem tehetsz sokszor még akkor sem semmit, ha egyébként egészségesen élsz. Ilyenkor azért mindig kétségeim támadnak (ezért is vagyok alapvetően ateista), hogy vajon van-e valaki odafent? S ha igen, hogy lehet az, hogy valaki ilyen fiatalon hal meg, úgy hogy maga után 3 kiskorú gyereket hagy?? Nem akarom ezzel senkinek a vallási meggyőződését megbántani, de ezek s még sok más kérdés motoszkál bennem ilyenkor. De ha kifejteném igen hosszúra nyúlna ez a bejegyzésem is....

Úgyhogy mára ennyi legyen elég.

2010. július 3., szombat

Öregszem???

Ősz hajszálat találtam, pontosabban a barátnőm vette észre. Ülünk a kertjükben, esszük a jól megérdemelt ribizlis sütinket, elemezzük az élet dolgait, s akkor.... ott egy ősz hajszál!!!!! Az nem lehet, az szőke, tutira..... de mégis. Még a fehér nadrágom színéhez is hozzámértem - mert ugye azonnal kitéptem. S tényleg. A mindenit, nekem még nem lehet ősz hajszálam, még fiatal vagyok, s ráadásul nő! Ha pasi lennék, az más. Az ősz pasik jók, van bennük valami szexi. S különben is Csaba is őszül - mondjuk mellettem, nem is csoda. Bár szerinte Ő inkább szőkül. Ráhagyom.... had' örüljön. :o)
Mindenesetre nem rohanok még a fodrászhoz hajat festetni, hátha csak valami tévedés volt a természet részéről. Szóval nem, mégsem öregszem, így döntöttem. :o)

Különben is most a következő hetekben egy csomó izgalmas dolog vár rám. Először is szombaton túra a Pilisben. A társaság adott, az idő is, már csak a térdemnek kell bírnia. Utána irány a Balcsi, Csabának ált. iskolai osztálytalálkozója lesz Füreden. S ha már anya volt olyan aranyos, s megdobott egy kis pénzzel, hogy nyaraljuk, mindjárt 4 napra megyünk. A szállást már le is foglaltuk. Az utána következő héten pedig a Magas Tátra. Nagyon klassz programot állított össze a túravezető a 4 napra. Lesz benne bőven túrázás, csillagvizsgáló látogatás, Krakkói városnézés. Tartalmas kis út lesz az biztos.

Beindult a nyár!