Anya kedden bevonult ugyanis a kórházba egy kis generál szervizre. A szívritmusa sajna nem volt jó, augusztus óta nem tudták beállítani. S ezt a problémát úgy oldják meg, hogy kiütik egy kis árammal. Bár javasoltam neki, hogy csak nyúljon bele a 220-ba és akkor be sem kell feküdni eme nemes egészségügyi intézményben, de ő inkább a biztonságosabb módszert választotta. Nem is értem miért... :o)
Szóval kedd reggel 7-re bevonultunk (tesóm kíséretével), aztán este mikor bementem látogatni még az égvilágon semmi nem történt. Tehát se egy vérvétel, se egy EKG, se egy szívultrahang... Sőt a vizit is valamikor este 6-kor volt. Viszont másnap belecsaptak a lecsóba. 10 körül irány az őrzőbe egy kis mini ultrahangos kütyü torkon való leeresztése, altatás és az áram. Szerencsére gyorsan túl volt rajta (én jobban izgultam a melóhelyemen - szabadságra még ugye nem tudok menni), s valamikor 2 óra körül a saját lábán vonult át az őrzőből a normál kórterembe. Ma pedig már otthon is van. Egyszóval minden simán ment. Remélem ez volt az utolsó izgulni valóm, mert az utóbbi időben kijutott rendesen. De hogy kapcsolódjak Csaba blogjához tulajdonképpen szeptember óta egy csomó minden pozitív dolog történt velem. Még mindig jól érzem magam a melóhelyemen, tök jó fejek a kollégák, sőt még a melót is élvezem..... Nem, nem vagyok őrült, csak ha már dolgozom, azt ugye jobb ha örömmel végezzük. S mindjárt megyünk Egerszalókra wellneselni, utána meg mindjárt itt az év vége, ami most nekem egészen nyugis lesz. Szerencsére a két ünnep között mi nem dolgozunk, így - mivel Csabáék sem - végre majdnem 2 hétig együtt leszünk itthon. Már csak a fehér karácsony kívánságomnak kell teljesülnie.. :o)
S az év utolsó napját remélem haverokkal töltjük. Ha legalább olyan jól sikerül majd mint tavaly, nem lesz okom/okunk panaszra. :o)
No de addig még írok... :o)
2010. október 22., péntek
2010. október 10., vasárnap
Retro
Tegnap kicsit kimaradtam itthonról. Végre sikerült összehoznunk a csajos estét a lányokkal. Barátnőm szólt, hogy Dabason retro diszkó lesz. Az pont nekünk való, 30-on túli anyukáknak. :o)
1/2 8 körül érkeztem barátnémhoz, gyorsan átcuccoltunk a már majdnem készen lévő új házukba, s el is kezdtük a bemelegítést. Mire érkeztek a többiek mi már túl voltunk pár jager-en és egy kis pezsgőn is. Fél 11 körül aztán összeállt a csapat, s irány a diszkó. Nagyon rendes férje van a barátnőmnek, ő volt a sofőrünk oda-vissza, így nyugodtan ihattunk. Mit mondjak nagyon jól éreztük magunkat. S meg kellett állapítanunk, hogy mi voltunk a legjobb nők a dizsiben.... (Nem kérem a kommenteket, hogy akkor milyen lehetett a többi... :o) ) Őszintén szólva nem lennék most huszonéves.... Egy valamire való pasi sem volt a táncparketten. Nem mintha pasizni akartunk volna, de még a szemünket sem tudtuk legeltetni.... Egyébként az árak nagyon barátságosak voltak - mert ugye, az alapozást be kellett fejezni, ha már otthon elkezdtük. Valamikor 1/2 4 körül értünk haza, s egy forró tus után kb. úgy dőltünk be az ágyba, mint a lisztes zsák. Reggel aztán ébresztő, mert családanyák révén, mindenki indult vasárnapi ebédet főzni. Még kicsit kómásan, de jó hangulatban vezettem haza. Mikor hazaértem jöttem rá, hogy lehet, hogy nem is kellett volna kocsiba ülnöm, mert ugye hajnali 3-kor még volt alkoholos pohár a kezemben, s ha 1/2 8-kor netán megszondáztattak volna lehet, hogy ugrott volna a jogsim. Na de semmi ilyesmi nem jött közbe, így 9-kor már a lábasban főtt a fincsi zúzapöri.
Ráadásul apa is jól járt a kimenőmmel, hisz amíg én mulattam, ő megszedte magát egy kicsit pókeren. De erről olvassatok az ő blogjában.
Jövő hónapban megint retro buli.... már alig várom! :o)

2010. október 3., vasárnap
Egy kis kultúra
Kicsit messziről kezdem.... Szóval gyerek koromban csellóztam. Ebből kifolyólag nagyon szeretem a komolyzenét. Szinte mindenevő vagyok ezen a téren. Persze van kedvenc is, ami nálam Vivaldi. Na ő mindent visz a Négy évszak c. művével. Bárhol, s bármikor meg tudom hallgatni, akár ötvenszer is egymás után. Aztán ugye ott van Bach, Beethoven, Dvorzak (főleg a csellóra írt művei). Nagyon szeretem még a templomban megszólaló orgona muzsikát is. Talán ez az az egy dolog ami miatt önszántamból hajlandó vagyok 10 percnél tovább maradni egy templomban. S vannak akiknek a műveit annyira nem csípem. Itt van pl. Bartók. Valahogy nem tudom megérteni a zenéjét, nekem nem tűnnek dallamosnak, pedig..... Na mindegy. A lényeg a lényeg, hogy anyukám tagja a Rákász Gergely baráti körnek. Ez a 32 éves pasi, valami hihetetlen módon kezeli az orgonát, s járja az országot a műsorával. Személy szerint én most hallottam róla először. Anya ajánlotta, hogy ha már itt játszik Kecskeméten, ugyan menjek már el vele, tuti élvezni fogom. Nos, nem csalódtam. Fantasztikus bő két órás műsorban volt részünk. Az ez évi turnéja az Egy koncert kékben címet viseli. Az egész úgy zajlik, hogy a darabok eljátszása előtt a művész beszél a mű keletkezéséről, s a szerzőről is mond néhány infót, érdekes történetet. A zene közben pedig egy nagy kivetítőn a mű megértéséhez, történetéhez kapcsolódó képek, rajzos animációk járnak. Ezáltal úgy gondolom akihez ez a műfaj nem áll annyira közel, tuti megszereti, aki meg alapból kedveli, méginkább szeretni fogja. Hihetetlen volt pl. ahogy Gershwin Kék rapszódiáját (ami ugye egy nagy zenekari mű) egyedül játszotta az orgonán. Tulajdonképpen a négy végtagjával négyféle ütemmel játszott.
Akit érdekel, ezen az oldalon belehallgathat : http://www.rakaszgergely.hu/
Bár tegnap hulla fáradt voltam, egész kipihentem magam a koncert alatt. S különben is olyan ritkán megyek kettesben anyuval valahova, hogy igazán megérte.
Ráadásul gondolatelterelésnek is jó volt. Anyunak ugyanis 20-án ismét be kell vonulnia kórházba. Még mindig nem jó a szíve sinus ritmusa, így altatásban ki fogják egy kis árammal ütni. Volt már ilyenben része 6 éve. Most annyival egyszerűbb lesz a dolog, hogy nem kell ezért Debrecenbe utaznunk, megcsinálják itt a helyi kardiológiai osztályon. De ez nem azt jelenti, hogy feleannyira izgulok miatta. Remélem ezután meg lesz jó pár éve, hogy nem kezd el össze-vissza kalapálni a ketyeréje.....

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)