2010. december 22., szerda

Karácsony

Célegyenesbe fordultunk az ünnepek tekintetében. Én már elkezdtem a süti sütéseket. Tegnap kész lett a mézes, most épp a zserbó sül a sütőben, holnap egy kis lizner karika, s még péntekre egy kis vaníliás holdacska. Az ünnepi menű is összeállt. Lesz előételnek hawaii saláta rákkal és mindenféle finomsággal, aztán fincsi leves (csak azért nem írom le mert az a családnak is meglepi lesz), főételként tonhal (szalonnával, capri bogyóval és egyéb nyalánkságokkal), s persze a sütik desszertnek. Sőt még házi baileys-t is készítek. Ajándékokat már beszereztem/beszereztük, tegnap este éjfélig csomagoltunk Csabával. A takarítást most nem viszem túlzásba. Igaz a konyhaszekrényt és a konyhát múlt szombaton rendbe tettem. Csaba Pesten volt, Dorka a régi sulijában, én pedig kiélhettem takarítási mániámat... :o)) Az e havi csajos bulink sajna elmaradt, de majd januárban bepótoljuk.
Szerencsére az idén holnap fogok utoljára dolgozni, most egy kis szabadság jön. Így jól kipihenhetem magam. Legalábbis ezt tervezem.
Nyilván azért készülünk a szilveszterre is, hisz idén nálunk lesz a baráti buli. :o) Ha a tavalyiból indulok ki, tuti jól fog sikerülni. Mi legalábbis megteszünk ennek érdekében mindent.

S most akkor szeretnék minden kedves olvasómnak boldog, békés ünnepeket kívánni. (A zugolvasóknak is! :o)) )

2010. december 11., szombat

Karácsonyi "feeling"

Szombat és kötelező szabadság lévén Helga barátnémmal ma megtámadtuk Pestet. Egy-két dolgot akartam még én is beszerezni karácsonyra a szeretteimnek, s a kellemest összekötöttük a hasznossal. Reggel napsütésben indultam itthonról, de mire a Határ útra begurultunk már rendesen esett a hó. Így úgy döntöttünk, hogy kis autómat lerakjuk az Europark ingyenes parkolójában, s BKV-val közlekedünk tovább. Első utunk egy teaházba vezetett ahol néhány különleges teát vettem anyunak. Ezek igazi tea-virágok megszárítva, amik forró víz hatására kinyílnak és utána elfogyasztható a tea. Aztán pedig irány a Vörösmarty tér. Abszolút karácsonyi hangulatú volt minden. A hó esett, kenyérlángost ettünk, forró teát ittunk (egyesek ugye páleszt is.... :o) ), s nézelődtünk. Utána miután kellően átfagytunk irány egy kellemes kávézó, s már szürcsöltük is a fincsi forró csokit és kávét. Hazafelé a Soroksárin még benéztünk a Kika-ba, s az Auchanba Helga lányainak ajándékokat vásárolni. Iszonyú árakon vannak a játékok. Főleg azok amelyikre rákerül a Disney szócska, mint márkanév.... Komolyan mondom örülök, hogy Dorka már kinőtt a hercegnős, csilli-villis korszakából mert a gatyánk is rámenne egy-egy ajándékra. Ettől függetlenül az emberek rendületlenül vásároltak, iszonyat tömeg volt.

Hazafelé egy darabig a pályán mentünk, gondolván az le van takarítva a hótól... hát a francokat..... 10 km-en belül épp 3 autó volt az árokban. Még mielőtt haza indultam volna, ettünk az Ezüst Patkóban (egyik kedvenc éttermünk) fincsi hortobágyi húsos palacsintát, ittunk kávét jó sok tejjel. Hernádtól már a régi 5-ösön jöttem, ami ugyanúgy nem volt letakarítva mint a pálya. Azzal a különbséggel, hogy már kezdett a hó ráfagyni az úttestre. Lajosmizse előtt a körforgalomban sikerült is keresztbe fordulnom az úton. De szerencsére 20-al mentem, s a mögöttem haladó is betartotta a követési távolságot. Így szépen megvárta míg beálltam a helyes irányba, s folytattam utamat.

Élménydús, csajos nap volt. :o)

2010. december 5., vasárnap

Szülinap

Megint eltelt egy év, anya 71 éves lett. Tavaly kitaláltuk tesómmal, hogy szülinapjára ezentúl nem mindenféle tárgyat ajándékozunk, hanem inkább adunk a kultúrának. Idén a Vígszínházat vettük célba, ahol a Hegedűs a háztetőn c. darabot néztük meg. A szereposztás szenzációs volt, s ezáltal az előadás is. Előtte persze vacsizni is elmentünk méghozzá egy azeri étterembe. Étterem Az étlap alapján jónak ígérkezett, s nem is csalódtunk benne. Színház után pedig már csak haza kellett autókázni. Nem volt nagy forgalom, így egész gyorsan itthon voltunk. Igaz Bori (a GPS lány) elég sokszor szólt, hogy túlléptem a sebességet, de egy idő után kikapcsoltunk, had' pihenjen. :o)))) Ma pedig anyuhoz mentünk ebédre, így egész sokat tudtam a hétvégén pihenni. Persze az agyam már folyamatosan zakatol, hisz mindjárt itt vannak az ünnepek, s még egy csomó elintézni valóm van. Pl. még fogalmam sincs, hogy mi legyen 24-én a vacsora. Nálunk ez egy kicsit körülményes, mert tesóm szárnyast egyáltalán nem eszik (tehát, ha pulyka van, akkor mást is főznöm kell), ráadásul nem nagyon komálja a gyomra a tejtermékeket, tehát mindenféle tejes/tejszínes mártásokat is csak módjával készíthetek. A sütik már nagyjából összeálltak. Lesz mézes zserbó, linzer, mézes süti is. Az ajándékokkal is nagyjából megvagyok, mondjuk egy része még csak fejben. De jövő szombaton barátnémmal be van ütemezve egy kis bevásárlás Pesten, úgyhogy ez is rendben lesz. Szerencsére ezen a napon nekünk nem kell dolgoznunk (kötelező szabi), sőt a két ünnep között sem. Így a GYES óta először mindhárman itthon leszünk a téli szünetben. Ezek pedig az ez évi ünnepi készülődés első alkotásai: