Na jó, az asztal maradt. :o) Csak az ágyat cseréltük le, ami már nagyon aktuális volt.
Anno kb. 7 éve amikor kinéztük nagyon tetszett, még ki is próbáltuk, hogy kényelmes a fekvés rajta. Aztán mikor megérkezett valami nem stimmelt. Később jöttünk rá, hogy valószínűleg egy kissé elbacták az asztalosok, mert nem teljesen sík a fekvő felület. Nos igen, ilyen az, amikor egy asztalos épp csak kettessel átcsúszik a vizsgán, s aztán munkába áll. Na de most vége a hátfájásnak végre van új ágyunk. Elég sok időbe tellett míg sikerült a megfelelő darabot kiválasztanunk. Mivel nincs hálószobánk, valami olyan megoldást kerestünk, ami minden napszakban kiszolgál bennünket. Végül - sajnos sok alternatíva nem lévén, a Komfortéka mellett döntöttünk. Őszintén szólva a bolt szimpatikus, hisz a nagyszobában csak innen van bútorunk, s nagyon meg vagyunk elégedve a minőséggel. Végül fájó szívvel búcsút mondtunk 200e Ft-nak (áááááááá nagyon fáj), s cserébe kaptunk egy, illetve két ágyat, amit sikeresen fel is cipeltünk a hatodikra. Mert ugye csak háztól-házig szállítás van, s nem emeletig. Még jó, hogy lapra szerelt volt a cucc, így azért egyszerűbb volt.
A régit már korábban eladtam - piszkáltak is a kollégáim rendesen, hogy semmi kereskedelmi érzékem nincs, mert nagyon ócccsón adtam. De én tudom/tudtam, hogy a felkínált árnál többet a kutya nem adna érte. (Áfonya azért néha kipróbálta a bútorszöveten, hogy milyen élesek a karmai.) Így pénteken este régi ágy el, új pedig most már egyedül uralkodik a szobában.
Apát a projekt befejezésére magára "kellett" hagynom, mert nekem sürgős és halaszthatatlan bulizhatnékom volt. Pontosabban már megint alig volt időnk az utóbbi időben találkozni a barátnőmmel, így egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy ki kell kapcsolódnunk. Kapóra jött, hogy tesóm is bulizni ment, így üres volt a kecó Pesten. Első utunk így Csillaghegyre vezetett a lakáskulcsért. Gondoltuk, majd kedvesen beinvitálnak a fiúk a buliba, de tesóm úgy beállt a kapuba, hogy esélyünk sem volt bejutni. Aztán megjelent a többi haver is az udvaron és szinte szugerálták belénk, hogy "nem akarunk bemenni a házba". Komolyan, mint valami Jedi telep.... :o)
Na mindegy, kulcs megszerezve, irány plázázni - sikerült is egy csomó klassz cuccot beszerezni, s életem első 32-es méretű szoknyáját is. :o) Megboldogult lánykoromban sem kellett ilyen kicsi szoknya, úgyhogy most nagyon meg vagyok magammal elégedve - testkörméret területén. :o)) (Bár lehet, hogy elszámozták...). Estére pedig irány a Jam Pub. Én még nem voltam eme műintézményben, de nagyon megnyerte a tetszésemet. Először is az, hogy Első Emelet "mini" koncert volt. Nagyon jól nyomták még a fiúk, viszont egy világ omlott bennem össze, hogy az összes tag milyen alacsony. A dobos gyerekkori agyamban egy nagyon magas emberként maradt meg, aztán mikor a buli végén ott beszélgetett mellettem szomorúan konstatáltam, hogy kb. 5 cm-el magasabb nálam... Koncert után aztán diszkó. Ennek folyamodványaként ma úgy érzem magam, mint egy 80 éves reumás öreganyó. Mindenem fáj, a térdem, a bokám. Nem, a fejem nem... :o)) Nem ittam sokat. Azt hiszem 5 Jagert sikerült magamba dönteni, de kólával és kajával egybekötve. Így barátnőm szociálisra én pedig antiszociálisra ittam magam. A való életben ez pont fordítva van.
Ma reggel meg irány haza. Még útközben telefonos segítséget adtam Csabának, hogy hogyan is kell a borsóleves főzni, de a csirkét azért már én sütöttem. :o)
Most még próbálom összeszedni magam, mert holnap, sőt még a jövő héten is meló. Rengeteg munkánk van, de szerencsére két ünnep között nem dolgozunk, így lesz időm pihenni.
Még karácsonyig lehet, hogy írok, feltéve ha lesz kedvem...
Jedi telep - hihihi :-))))))))
VálaszTörlésAzért egész jó lett a borsóleves, csak azt kellett beleraknod még, amit nem említettél a telefonban :D