Kezdetek

Utolért engem is a blogírás. Most hogy itthon vagyok, rászántam magam. Magam miatt is - hisz jó kiírni a mindennapok történését -, s azért is mert noszogattak egyesek. Nos én nem vagyok semmi jónak az elrontója. :o)
Itthon vagyok már február óta, állást keresek. Az legutolsó melóhelyemről szervezetem jelzései miatt jöttem el, s nem bántam meg. A dolog már régóta ért bennem, de soha nem tudtam rászánni magam, hogy váltsak (de így legalább "odafentről" hátsón billentettek). Talán a félelem a bizonytalanságtól, s az hogy olyan nehezen váltok a megszokott dolgokból mindig visszatartott. Őszintén szólva nem bántam meg, hogy akkor így alakult. Nyilván az első reakcióm az volt, hogy most akkor mi lesz. De az élet megy így is, bár kicsit másként. Az eltelt majd' 4 hónap alatt sok mindent átértékeltem. Az eddig felállított fontossági sorrendet kicsit felborítottam. Valamiért mindig az élt bennem - talán nem igazán jól - hogy másoknak feleljünk meg elsősorban, valahogy mindig az volt számomra a fontos, hogy "jaj mit szólnak mások" .De rá kellett jönnöm, hogy alapvetően magunknak kell megfelelünk, s utána jöhet minden/mindenki más. Mit mondjak a megvilágosodás elég sokára ért el, de így 38 évesen még időben. :o)
Nos akkor nézzük körül egy kicsit nálam. Akik ismernek tudják, hogy alapból optimista vagyok, s mindenben a jót próbálom meglátni - néha ugyan sikertelenül. Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam, hisz 18 éve élünk együtt a férjemmel, s 13 éves leányzónk egy tündér. Megvan mindenünk, lakás, kocsi egy nyugodt, élhető városban, ami folyamatosan fejlődik. Persze nem hiányozhatnak a haverok sem. Az utóbbi 5-6 évben elég nagy baráti körre sikerült szert tennem/tennünk. Bár igazán jó barátnőm csak egy van. S nem is gondolom, hogy kellene több. Vele talán 6 éve ismerkedtem meg. Mondhatnám, hogy az élet hozott össze bennünket. Történt ugyanis, hogy nagy elhatározásomban főiskolára jelentkeztem, ahova fel is vettek sikeresen. Barátnőm hasonló tervekkel vágott bele a tanulásba. Már az első nap összehaverkodtunk, s kb. 3 hónap után szinte egyszerre állapítottuk meg, hogy ez a világ bizony nem a mi világunk. Ekkor levontuk a konzekvenciát: mi csak és kizárólag azért jelentkeztünk egy azon időben, egy azon suliba, hogy összebarátkozzunk. :o) Így a sulit hanyagoltuk, viszont a barátságunk azóta is tart.

Indításként azt hiszem elég is ennyi.